A magyar nép mindig is befogadó volt – itt az új Kommentár!

2025. június 16. 18:39

A középkori magyar állam befogadó volt, a fekete magyar is lehet konzervatív, és a szerzetesi nevelés lehet az alternatíva. Lapszemlénk!

2025. június 16. 18:39
null
Mandiner

Kötter Tamás író egy disztópikus Brüsszelről írt hihetetlennek tűnő, de talán mégsem hihetetlen novellát.

György László kormánybiztos a fejlett országok táborába vezető gazdaságpolitika alapjairól írt esszét. A magyar gazdaságpolitika feladatai szerinte a következők: becsatlakozás a globális értékláncokba. Külföldi tőkére van szükség ott, ahol ez a globális piacokba történő közvetett vagy közvetlen becsatlakozást segíti, legyen szó a hazai vállalatokba történő külföldi tőkebefektetésről vagy külföldi működő tőkéről. Egyszóval érdekeltté kell tenni a globális szereplőket Magyarország sikerében. Van egy másik lehetőség is. Látványos tendencia a világban a tudás felértékelődése. A világgazdaság működtetéséhez szükséges tudást egyre nehezebb előállítani és megszerezni. Így azok a régiók, amelyek ilyen tudás előállítására és megtartására képesek, versenyelőnybe kerülnek. Ezért volt fontos, hogy 2018 után megkezdődött a magyar tudományos, innovációs és egyetemi világ újjászervezése és az erősségei mentén történő fókuszálása, továbbá megerősítése és összekapcsolása a világ vezető tudásközpontjaival és a honi vállalkozásokkal. 

Ezen felül fel kell építeni a magyar multikat, meg kell találni a kitörési pontokat.

Pásztor Gábor politikai elemző egy paradigmaváltás szükségességéről ír, mert szerinte elértünk a Nyugat liberális paradigmájának a végéhez. A politikai innováció hiánya miatt nem lépett elő új paradigma, hogy betöltse az előző által hagyott űrt. Ez különösen veszélyes akkor, amikor olyan korszakalkotó trendek vannak folyamatban, amelyek merőben át fogják alakítani eddig ismert világunkat. A felelős politikus feladata, hogy a liberális demokrácia és a neoliberális gazdaságpolitika ikerparadigmájának bukása utáni űrt felismerje, majd egy új paradigmát állítson fel, amely immár képes választ adni az új kor kihívásaira, és képes a rendezetlenségből egy új rendet felállítani. 

Ehhez azonban a múltat nem elvetni kell és megtagadni, hanem tanulni belőle, a jó elemeket megtartani, a rosszakat pedig kijavítani.

Vargha Bálint Tamás jogász a véleményszabadságról írt az algoritmusok korában. Felidézte az abszurd esetet, amikor 2021-ben Kövér László, az Országgyűlés elnöke megosztott egy videót a Facebookon, amelyben a nemzeti identitás és a globalizáció kapcsolatáról ­ beszélt, hangsúlyozva az Európa sokszínűségét meghatározó nemzeti identitások fontosságát . A Facebook a videó elérését korlátozta, amelyet azzal indokolt, hogy a tartalom „érzékeny” lehet. Ismertté vált az az eset is, hogy 2023 májusában a hetek.hu portál arról számolt be, hogy Toroczkai László szerint a Facebook korlátozta a tartalmaik elérhetőségét.

Móser Zoltán magyar-történelem szakos tanár, a Szent László-freskókról ír. 

A Szent László-legendát ábrázoló falképeket névtelen falusi festők készítették, és két kivétellel kis falusi templomokban találhatók. A kérdésre, hogy mit látott és mit értett meg egy 14. századi falusi jobbágy, amikor egész életében csak ezt az egy falképciklust nézte, még senki nem adott magyarázatot.

Veszprémy László Bernát történész, lapunk munkatársa és Wisznovszky Tamás jogász Fábián Béláról, a Horthy-korszak méltatlanul elfeledett klasszikus liberális politikusáról írtak portrét.

Szabados György történész a befogadó magyar államról írt a 9-13. században.

A történész szerint a magyar sztyeppeállamot felváltó Szent István-i Magyar Királyságban is értéket jelentett az idegenből jövők befogadása; akik nagyobb csoportokban érkeztek, illetve új hazájukban nagyobb csoportokba tömörültek („szász” hospesek Dél-Erdélyben), azok számára esély nyílt eredeti identitásuk megőrzésére, sőt ehhez kollektív jogokat is kaptak. A korai magyar állam türelmes hozzáállását hangsúlyozva nem palástolhatjuk el, hogy a gyakorlat korántsem volt mindig idilli: a magyarok és az újonnan beérkezők között komoly súrlódások támadtak. A már letelepedett magyarok és a még nomád kunok összeütközései még IV. Béla király (1235–1270) és alattvalói között is ­komoly bizalmi válságot gerjesztettek. Szerencsére forrásunk, Rogerius nagyváradi kanonok az ellentétes álláspontok bemutatásával tárgyilagos képet ad az esetről; bemutatva azt, hogy az emberek a 13. században is emberből voltak, és sem a többség, sem a kisebbség nem birtokolta az Abszolút Igazságot.

Gulyás László történész arról írt, hogy a Magyar Királyság – az Osztrák–Magyar Monarchia részeként – 1914-ben úgy lépett be az I. világháborúba, hogy a magyar politikai elit túlnyomó többsége egyrészt nem értette meg annak a jelentőségét, hogy a román és szerb nemzeti mozgalom a határ túloldalán anyaországgal rendelkezik, másrészt nem figyelt fel arra sem, hogy a különféle délszláv államszervezési koncepciók közül a horvát mozgalom egyre inkább el tud képzelni valamiféle horvát–szerb közös államot, harmadrészt szinte teljes tájékozatlan volt arról, hogy kezd kibontakozni egy cseh–szlovák állam koncepciója is. Azt meg végkép nem gondolta, hogy a nemzetiségi mozgalmak és anyaországaik Nyugaton folytatott propagandája következtében az ország presztízse jelentős mértékben csökkent. 

A helyzet a világháború alatt még tovább romlott:

a horvát nemzeti mozgalom Korfun megegyezett a Szerb Királysággal, az éppen csak megszülető csehszlovák emigráció Masaryk és Beneš vezetésével elképesztően sikeres diplomáciai és propagandatevékenységet folytatott a Monarchia ellen. És eközben 1918 nyarán az antant döntéshozói arra az álláspontra helyezkedtek, hogy az európai egyensúly fenntartásához nincs szükség az Osztrák–Magyar Monarchiára. Azt, hogy 1918 őszén a magyar politikai elit mennyire nem volt tisztában azzal, hogy a magyar nemzetállam a végóráit éli, jól mutatja egy apró momentum – Wekerle Sándor miniszterelnök két héttel a Károlyi-puccs előtt a Vaskapu-szoroshoz utazott, hogy tájékozódjon, milyen vízügyi munkálatokat kell majd elvégezni a háború után.

Kiss Lajos András filozófus arról írt, 

mi a különbség az etnopluralizmus és a multikulturalizmus között. 

A szerző szerint az Új Jobboldal etnopluralista. A nemzet szerinte minden előtt van, de felismeri a kulturális és civlizációs különbségeket. Különbség van továbbá a multikulturalizmus és az antirasszizmus között is. Összességében szükséges az identitás megőrzése.

Lakatos Mihály író felteszi a kérdést, hogy ismerik-e egymást a szétszakított nemzetrészek?

A szerző szerint az elszakítottság megviselte a nemzetrészeket, és a kommunizmus nálunk internacionalista volt. Kádár például 1958-ban nyíltan román dolgozóknak nevezte az erdélyi magyarokat. A „románozással” kapcsolatban nem egy önmagában álló jelenségről, a társadalmi kapcsolatokban alkalmilag és esetlegesen megjelenő rövidzárlatról van szó, hanem egy olyan okozatról, amely szükségszerűen következett abból az évtizedeken át kormányzati szinten érvényesített ideológiából, amely a nemzeti közösség tagjainak összetartozását nemhogy nem tekintette értéknek, de egyenesen nemkívánatosnak tartotta. Hogy ez a törekvés teljes mértékben nem érte el a célját, csupán ama néhány jeles írástudónak köszönhető, akik a lehetőségek határain belül – sőt sokszor azokat is kockázatos módon átlépve – mindent megtettek azért, hogy a nemzeti érzést a társadalom erre fogékony rétegeiben ébren tartsák. A mindenkori kormányzat felelősségét az mindenesetre jól mutatja, hogy az utóbbi másfél évtized határozott és következetes, a nemzetrészek integrációját prioritásként meghatározó nemzetpolitikájának eredményei máris tükröződnek a társadalom mentalitásában. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért 2021-es, 18 éven felülieket megcélzó, reprezentatív mintán végzett felmérése alapján 8-ból 10 válaszadó büszke a magyarságára, ezen belül a válaszadók 63 százaléka rendkívül büszke arra, hogy magyar, a megkérdezettek 77 százalékát büszkeséggel tölti el országunk történelme, 76 százalékát pedig az ország kulturális sikerei is.

Afangide-Késmárki Ukowo Uwem szociológus izgalmas, személyes hangvételű írást közölt a lapban. 

Felteszi a kérdést: milyen erő határoz meg egy embert: a vér, amely ereiben csörgedezik; a térség, ahonnan származik, vagy az eszmék, amelyek elméjét formálják? 

A 21. században – amikor az identitás kérdése soha nem látott mértékben vált politikai és kulturális csatatérré – egy félvér magyar fiatal miként válik jobboldali konzervatívvá? Hogyan találja meg a helyét egy olyan világban, amely folyamatosan hangoztatja a befogadást, miközben olykor ő maga mégis nehézségekbe ütközik, épp elfogadhatósága terén? És vajon ez a küzdelem egyéni sors, vagy egy nagyobb közösség visszatérő dilemmája? Aztán, vajon van-e egy olyan közös nevező, amely az eltérő hátterű embereket összekapcsolhatja egy nemzeten belül?

Tárik Meszár történész Magyarország és az iraki keresztények történetéről írt. 

A keresztények Irakban az ország egyik legrégibb vallási közösségét alkotják, történelmük egyenesen az első századig, az apostoli időkig nyúlik vissza. 

Irak területén jelenleg tizennégy bejegyzett keresztény felekezet található, amelyek közül több is az iszlám megjelenése előtti időkből származik, így az ország őshonos vallási csoportjainak tekinthetők. A keresztény közösségek eredeti lakóhelye főként Észak-Irak, különösen a Ninive-síkság és a kurdisztáni hegyvidék területe volt. Az évszázadok során azonban sokan elvándoroltak a fővárosba, Bagdadba, illetve az ország déli részeire. Az utóbbi évtizedek politikai és társadalmi változásai miatt egyre többen hagyják el Irakot, így jelentős diaszpórák alakultak ki a világ különböző pontjain, például Észak-Amerikában és Európában. A keresztények Irak történetének és kultúrájának szerves részét képezik, és bár jelenlétük egyre csökken az országban, hatásuk és hagyományaik tovább élnek mind az iraki társadalomban, mind pedig a világ más részein létrejött közösségeikben.

Varga Gergely biztonságpolitikai szakértő az új világrendről írt, az egyensúlyról és a realizmusról Trump unortodox külpolitikájában. Szerinte

 a Trump-kormányzat hivatalba lépésével kétségkívül láthatóbbá vált a jelenlegi geopolitikai konfliktusok egyik központi eredője, vagyis az Egyesült Államok relatív hatalmi gyengülése és ennek a folyamatnak a megfordítására vonatkozó látványos és konfliktusokat generáló amerikai kormányzati törekvés.

Ugyanakkor ezzel összefüggésben nem mehetünk el egy meghatározó folyamat mellett. Az Egyesült Államok a kétezres évek közepétől a stratégiai túlterjeszkedés csapdájába esett, és olyan térségekben is ki kívánta terjeszteni befolyási övezetét, amely a megváltozott hatalmi rendszerben óhatatlanul konfliktusokat szült.

Valaczka András tanár és Zsódi Viktor SchP piarista szerzetes arról írt, 

mit tud a szerzetesi nevelés?

A Katolikus Egyház neveléssel foglalkozó központi intézményei szorgalmazzák, hogy a szerzetesközösségek igyekezzenek felismerni, hogy tanítványaik a szegénység milyen új formái között élnek, amelyek akadályozzák a személy integrális éretté válását, és a valódi társadalmi életből kirekesztik őket, valamint igyekezzenek ezek okait is feltárni. Észre kell vennünk a család intézményének töredezettségét, a társadalmi életre való képtelenséget, az emberi méltóság elvesztését, a kultúrához való hozzájutás lehetetlenségét. A világ szegényei szószólójának lenni olyan kihívás, amellyel az egyház szembenéz, és ezt minden kereszténynek magára kell vállalnia.

Czopf Áron történész a fasiszta dinamizmusról írt.

Mint fogalmaz: amiről ez az írás szól, az elsősorban nem a művészettörténetre tartozik, sokkal inkább eszmetörténeti jelenség. Tágabb összefüggésekben azt a kérdést vizsgáljuk, hogy történetének végéhez közelítve a meghasonlás milyen görcsein ment keresztül a politikai modernség. A témát szűkebben meghatározva: a fasiszta futurizmus különböző típusaiban az eszmék olyan repeszszilánkjait tanulmányozzuk, amelyek a modern tömegtársadalom robbanásszerű keletkezéséből származtak. Ehhez pedig keresve sem találhatnánk alkalmasabb lelőhelyet az első világháború utáni Olaszországnál.

Timár Balázs László elemző egy elfeledett konzervatív forradalmárról, Othmar Spannról írt. A modern társadalomtudományban kevés gondolkodó közelítette meg az állam, a társadalom és a gazdaság alapkérdéseit olyan integrált módon, mint Othmar Spann (1878–1950).

Filozófiai mélysége és átfogó társadalomkritikája a 20. század eleji konzervatív politikafilozófia meghatározó alakjává emelte.

Mindezek ellenére életműve Magyarországon még a jobboldali körökben is nagyrészt ismeretlennek számít. A szerző felidézi, hogy a legutóbbi magyar nyelvű tanulmány, amely Spann munkásságát mélyrehatóan és rendszerszinten tárgyalta, 2006-ban jelent meg Békés Márton tollából. Azóta nem találkozhattunk ehhez hasonló publikációval, amely mélyebb betekintést nyújtana az állam, a gazdaság és a társadalom organikus egységére épülő spanni gondolkodás lényegébe. A szerző írása ezt a hiányosságot igyekszik pótolni.

L. Simon László író Németh László munkásságáról írt. Mint fogalmaz, „egy vidéki kisiskolában kezdtem meg az általános iskolai tanulmányaimat a múlt század ’70-es éveinek végén. Olyan közegben nőttem fel, amelyben nem szorult különösebb magyarázatra Gárdonyi, Móra, Móricz vagy éppen Németh László világa: még volt becsülete a tanítónak, a körzeti orvosnak és a dolgos kétkezi embereknek. A proletárt csak a történelemkönyvekből ismertem, a kommunista melós életformájával pedig már csak jóval a diktatúra bukása után szembesültem, amikor egyetemista éveim végén Budapesten egy panelban lakva a szomszédaimat jobban megismertem: ők voltak a történelem zárványai. Ha ma bármit el akarnék mondani a gyermekeimnek arról a falusi létformáról, ami meghatározta a magyar parasztság identitásának a kereteit, s aminek a végóráit magam is megéltem, teljes értetlenséggel szembesülnék. Ami nekem még eleven valóság volt, az nekik csak kulturális hordalék, teher lenne. Ezért gondolom azt, hogy véget ért az az időszak, amikor Németh László prózáját úgy lehet olvasni, hogy abban
magunkat látjuk viszont. 

Sajnos a gyerekeink és az unokáink nem fogják sem a Gyászt, sem a Bűnt, sem az Iszonyt elolvasni.”

A lap továbbá írásokat közölt még Alain de Benoist-tól és Martin Lichtmesztől is.

Ezen kívül recenziók is olvashatók a lapban, például Békés Márton Nemzeti maximum c. könyvéről (Hegedűs Zoltán tollából), Molnár Tamás Az amerikai életforma c. könyvéről (Czopf Áron) vagy éppen Kertész Imre Lét és írásáról (Veszprémy László Bernát tollából).

Fotó: Kommentár Facebook-oldal

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jack Reynor
2025. június 16. 20:35
a helyzet az, hogy a mai ballibsi és újmarxista "történészek" söpredékéhez képest sok kádárista történész is magasabb színvonalú és kevésbé hungarofób megközelítésű volt a ballibsi "történész" söpredék élvezettel fantáziál olyan kérdéseken, hogy vajon Mátyás király büdöset szart-e vagy II. Andrásnak voltak-e szeretői
Jack Reynor
2025. június 16. 20:09 Szerkesztve
kiegészítés: az előzők nem a rákosi korszak mentegetését, sőt, hanem a tények tiszteletét jelenti; Mód Aladár, Révai József és mások munkáiban a romantikus (ezt a jelzőt sokan próbálják lejáratni) kurucos nemzeti függetlenségharcok központi szerepet töltöttek be; Thökölynek is ezért lett helye a Hősök terén, akire olyan sok mocskot szórtak azóta a ballibsi és a habsburgista söpredék képviselői; Thököly valóban a nemzeti függetlenségi törekvések kiemelkedő alakja volt, és bár nem szándékolta, de mégis, szerepe hozzájárult a török megsemmisítő bécsi vereségéhez 56 után a párt számára veszélyesebb lett a "nacionalista" történetírás, és eltolódott a hangsúly a korábbi marxista osztályharcos megközelítéshez, erre az időszakra már igazabb az internacionalista jelző, de a ballibsi és újmarxista söpredékhez képest mégis mérsékeltebbek voltak
Jack Reynor
2025. június 16. 19:40 Szerkesztve
"a kommunizmus nálunk internacionalista volt" A helyzet nem ennyire egyszerű. A 45 előtti marxista söpredék (legismertebb képviselője Szabó Ervin, aki szerint a magyar nemesség aljas elnyomó, Kossuth hatalomszomjas stb) rosszabb volt, mint a nemzetibb rákosista. Ekkor cserélték ki a Hősök terén, helyesen, a Habsburgok szobrait, Thökölyre, Bocskaira, Bethlenre, Kossuthra. A Kádár kor történetírása visszaesés volt nemzeti szempontból, de a mai hungarofób ballibsi söpredéknél magasabb színvonalat képviselt.
Krupp Skya
2025. június 16. 19:00 Szerkesztve
----------------
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!